Elkezdődtek a rájátszás meccsek az NFL-ben, az amerikai profi football ligában. Ilyenkor a szombat és vasárnap esti bulik, randik lemondásra kerülnek, lefő a kávé és a koffeintől dübörögve le lehet huppanni a TV elé. Ma este 7 órától is egy remek mérkőzés lesz. Ehhez pedig az alábbi sör(meccs :) )korcsolyát csináltam:

Tepertőkrémes pirítós, lilahagymalekvárral.

Tepertőkrém:

Fogjuk a tepertőt és húsdarálón átdaráljuk. Én most csak egyszer nyomtam át rajta, ami azzal jár, hogy kicsit durvább az állaga „jobban recseg”. A nagy részét félre tettem, mert ugye ez az alapja tepertős pogácsának is. (kb fél kilót daráltam le és ennek az egyharmadát használtam fel)

IMG_2133.JPG

Ami ma estére kellett azt kiszedtem egy kis tálba és fűszereztem. Került bele és bors ízlés szerint. Valamint kevertem bele finom dijoni mustárt is. Az üveg aljáról kb két teás kanálnyi került bele.

Hagymalekvár:

A kedvencem. Imádom a hagymát, lassan felkerül majd két hagymaleves recept is. Na nézzük viszont a lekvárt.

Kell hozzá 2 nagy fej lilahagyma (kb 30 dkg), szépen felszeleteltem. Egy fazékba feltettem 2 dkg házi vajat. Nagyon lassú tűzön, kevergetve dinsztelem. Kb 20 perc után teszek bele másfél evőkanál balzsamecetet, fél teáskanál fehérborecetet és 4 teáskanál barnacukrot. zom, borsozom, jó alaposan megkeverem és hagyom tovább puhulni.

IMG_2132.JPG

Én nem szeretem ha szétmegy így kivettem egy tálba magamnak, Apumnak meg botmixerrel tovább pépesítettem.

Lehet pirítani a kenyeret és enni. :)

 

Címkék: nfl balzsamecet hagymalekvár bors sörkorcsolya vaj lilahagyma amerikai futball barnacukor fehérborecet tepertő dijoni mustár

A bejegyzés trackback címe:

https://gastroland.blog.hu/api/trackback/id/tr115736214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sammydavis 2014.01.06. 10:28:56

Erről lemaradtam, pedig tegnap elkélt volna. :) Na, majd a következő fordulóban/hétvégén kipróbálom! ;)
süti beállítások módosítása